1951. május hetedikén születtem a bika jegyében. Anyám nem tudja megmondani, dél volt, vagy délután, arra emlékszik, hogy este hatkor szívhatta el az első, szülés utáni cigarettáját. Ezért az asztrológusok nem tudják megállapítani az aszcendensemet. Sose tudom meg, mire predesztinál a csillagok állása. Talán ezért érzem úgy, hogy sokféle életet élhettem volna.

Ötéves koromban karmesternek készültem. Egy hokedlin állva, kínai karmesterpálcával vezényeltem a szegedi színház nagyzenekarát. Rubányi Vilmos karnagytól kaptam a pálcát. Rövid időre úgy tűnt, csodagyerek vagyok. Sajnos nem derülhetett ki, mire lettem volna képes, mint dirigens, mert kitört a forradalom, apám lett a forradalmi bizottság titkára, ezért később bebörtönözték, lakásunkat elvették, anyám elvesztette az állását, én a nagymamámhoz kerültem, Budapestre, a Szamuely utcába, amit a nagyszüleim következetesen Lónyainak mondtak. Így aztán, amikor eltévedtem, és a rendőr megkérdezte, hol lakom, nem mertem neki felelni. (Valahogy mégis hazakeveredtem.)

Aztán egy nyáron anyámhoz és az öcsémhez költöztem, Békéscsabára. Kint laktunk, a körgátnál, albérletben. Folyton csavarogtunk. Jó volt. Később anyám lakást kapott, beköltözködtünk. Tizennégy éves voltam. Mindenképpen el akartam kerülni hazulról. Szegedre felvételiztem a Tömörkény István Ipari Szakközépiskolába, kéziszedő nyomdász tanulónak. Akkoriban írtam első verseimet. „Vinkelbe zárták énemet, szorít a ciceró keret - megöltek!” Lógtam a suliból, gitárzenekarban játszottam, színházban statisztáltam, szerelmes lettem, hamar elszaladt az idő. Jelesre érettségiztem, de már azelőtt felvettek a Színművészeti Főiskolára. (Ha nem vesznek fel, ma talán matematikatanár vagyok.)

Másfél éven át dolgoztam mint színházi színész. Aznap, amikor szerződést kaptam első novelláskötetemre a Szépirodalmi Könyvkiadótól, felmondtam az állásomat. Lettem folyami matróz, patyolati segédmunkás, ez-az. Novellákat, regényeket, hangjátékokat, filmeket írtam, nősültem, váltam, gyerekeim születtek. Ideig-óráig voltam filmszínész, filmrendező, óraadó egyetemi tanár, dramaturg a televízióban, osztályfőnök egy színiiskolában, zsűritag, színházi rendező, vitorláztam az óceánon, szereltem központi fűtést, vízvezetéket - ez utóbbi munkámért Balatonfőkajáron fizetségként kaptam egy kakast.

Jelenleg ismét Szegeden élek, szemben a gyönyörűséges régi zsinagógával, nem tervezem, hogy valaha elköltözzek innét. Három éve megtaláltam azt az asszonyt, akit nekem rendelt a mennyei főpincér. Szabó Gabinak hívják. Kislánya Papesznek szólít, ha jó kedve van. Igyekszem, hogy mindig jókedve legyen. Eszti okos és szép.

Mit mondjak még? Apámat Horváth Jenőnek hívták, színházrendező volt, nagy tehetségű, önsorsrontó művész. Próbálok okulni a hibáiból, és megkísérlem megközelíteni mindabban, amiben kiváló volt. Anyám Szentirmay Éva, színésznő. Nyolcvanéves elmúlt, árnyéka egyre keskenyebb. Szeretem őt. Nagyfiaim András és Sándor, nagylányom Fruska. Van három szuper unokám: Samu, Tomi és Dóra. Kajakom a Tiszán. Barátaim. És rengeteg tervem.

Ennyi most legyen elég.